COMART – Budapesti konferencia – képes beszámoló

A hatodik – egyben záró – konferencia Budapesten került megrendezésre 2013. májusában.

Óriási feladatot, kihívást, rengeteg munkát jelentett a hatodik, záró konferencia megszervezése, amelyet a magyar partner vállalt. Sok területen – és több szempontból – túlvállaltuk magunkat. Főleg azért is, mert mindenki a normál napi munka után – vagy közben is – szervezte, végezte a rá eső részt; másrészt azért is, mert ki is mondtuk, de még inkább közösen éreztük, hogy szeretnénk egy nagyon színvonalas, igazán nagy élményt nyújtó eseményt, napokat ajándékozni az érkezőknek, illetve velük együtt közösen átélni.

Így a konferencia helyszínének, továbbá a szállásoknak a keresésétől, a minél színvonalasabb program(ok) összeállításáig belevetettük magunkat, idővel, energiával való takarékoskodás nélkül.

Megérte! Fantasztikus napok kerekedtek, a résztvevők mindegyikének „tátva maradt a szája”.

„Ilyet még nem láttunk…”

„Ezt hogy csináltátok?…”

És sok hasonló hangzott el, és főleg az „öreg rókák”, a már sokat megélt és tapasztalt szervezők, médiások szájából.

Röviden e napok programja:

Csütörtök: ebéd, bemutatkozások, workshop, vacsora, majd egy fergeteges táncház.

Péntek: délelőtt csoportmunka, majd plenáris ülés, majd előadás a Kelet-Európai művészetről 1945. utáni időszakban; ebéd után vezetett látogatás a Terror Háza Múzeumban, majd városnézés (Andrássy út, Opera, Vörösmarty tér, hajóval átkelés a Dunán, Budai vár, stb.), vacsora a Lánchíd sörözőben, utána Budapest by Night.

Szombat: délelőtt csoportmunka, plenáris ülés, majd Simon András grafikusművész és Jedlicska Gergő várostervező előadásai; du. 17:00 órától Művészeti Est, majd díszvacsora „Fogadás”, kötetlen beszélgetés.

Vasárnap: lezárás, végső konklúziók megfogalmazása, közös fotó, ebéd, elköszönés.

 

Érdemes külön megemlíteni a Konferencia utolsó délutánjára, estéjére szervezett Művészeti Estet, amelynek művészeti szempontból fő szervezője Smohainé, Simon Gyöngyvér volt. A közönség egy tagjának benyomása:

„Eddig Gyöngyvér művészetszervezői tevékenységét csak másodlagosnak tekintettem festészete mellett, most kellett rájönnöm, hogy ez nem így van. Kitűnt, hogy nem vesztegette hiába az idejét Loppiánóban. Elképesztett  a Csoport művészeti érettsége, kiterjedtsége és  elismertsége – hiszen ez az est egy több napos nemzetközi  kongresszus záró rendezvénye volt. Magáról a kongresszusról sajnos nem tudtam meg semmit, tekintve, hogy az első negyedórát elkéstem.”

A koncert rendkívül igényes volt. A fiatal kortárs zeneszerzői és előadóművész társadalom egyfajta seregszemléje.

A műsor összeállításában semmi esetlegesség nem volt; látszott, hogy volt válogatási lehetőség. Egy Schubert dal és egy jazz-összeállítás foglalta keretbe a fiatal kortárs szerzők intelligens és érzékeny műveit. Csupa kamarazene. Ami  egy Közösségi csoport esetében hangsúlyosnak is tűnik, különösen akkor, amikor az est egyik sztárja, Zemlényi Eszter, aki a maga színgazdag, csillogó, telt hangjával erős csábításnak lehet kitéve, hogy egy mindenkit a színpadról leéneklő primadonnává váljon, s eközben éppen a kamaramuzsikálást választja élethivatásául, amint azt a készülő diplomadolgozatában meg is fogalmazza.

Közvetlenül egy barátom temetése előtt lévén – a jobbnál-jobb zenékben egyre inkább A Zenét hallottam meg. Elárasztott a szépség és az előadásba koncentrált, sok-sok közreműködőtől összeadódó szeretet. Az a nem-liturgikus, nem-verbális lét, amely mégis Istent hozza közel.

Az utolsó zenei produkciót, Az utazó címűt a csoport fotóművész tagjának forma- és fantázia-gazdag színes képei kísérték. Valóban egy utazás volt, s nem állíthatom, hogy nem egy szent utazás.”